Jelenlegi hely

MÁSA gyűjtés

Kedves diákok,

lezárult a két hétig tartó gyűjtés, éppen időben, hiszen hamarosan beköszönt a hideg idő. November 27-én, szerdán elszállítottuk az adományokat, és igazságosan elosztottuk a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány és a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) kutyái és cicái között.

Nagyon köszönöm minden szülő, diák és kolléga hozzájárulását és segítségét.

Ha szíveteken viselitek az állatok sorsát, mindkét alapítványt megtaláljátok a FB-on, figyeljétek a felhívásokat, nyílt napokat, bármikor szebbé tehetitek a kutyusok napját, ha elviszitek őket sétálni, foglalkoztok velük egy kicsit. Aki a közösségi szolgálat keretében szeretne segíteni, jelentkezzen nálam!

Köszönettel: Petrány Erika


Kedves Diákok,

ismét szeretnénk könnyebbé tenni a hideg téli hónapokat a Miskolci Állatsegítő Alapítvány és a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány kutyáinak és cicáinak.

Biztosan mindenki talál otthon olyan régi ruhát, takarót, ami csak a helyet foglalja, de már nem használjátok. Kérlek, nézzetek körül otthon, mi lenne az, ami meleget adna az állatoknak, de nektek már nem kell, például:

  • régi ruha, takaró, kabát, szőnyeg, lábtörlő, terítő, falvédő, hálózsák, ponyva, paplan, párna, ágyneműhuzat vagy törülköző. A kisebb ruhadarabokat is tudják használni, ha kitömnek vele egy régi párnahuzatot;
  • ha valaki tud hozni szalmát vagy faforgácsot, az is nagyon nagy segítség lenne;
  • fontos adomány bármilyen kutya- és macskaeledel vagy -táp. Az alapítványok külön megemlítették a tepertőt, smac/instant tésztát, Junior konzerveket és alutasakos macskaeledelt, de bármilyen csomagolású tészta, rizs vagy gersli is sokat segít;
  • a kölyök és kamasz kutyusoknak szüksége lenne NEO K9 táplálékkiegészítőre, ez beszerezhető kisállat-gyógyszertárakban, nagyobb állatorvosi rendelőkben és az interneten; sebkezelésre Kék Lukács kenőcsöt használnak, abból is mindig kell az utánpótlás;
  • örömmel várnak nyakörveket, pórázokat, szájkosarakat, kutyatálakat, kutya- és macskajátékokat, de akár régi plüssjátékokat, labdákat is;
  • osztályok, kisebb csoportok is vehetnek közösen valamilyen tápot, eledelt.

Arra kérek mindenkit, hogy nézzen körül otthon, esetleg kérdezze meg a szomszédokat, barátokat is, és kérem, hogy november 11. és november 25. között hozza be adományait az iskolába, hogy még a hideg tél előtt el tudjuk juttatni az állatokhoz. (Adjátok le a portán, vagy keressetek engem!)

Osztályok, kisebb csoportok is vehetnek közösen valamilyen tápot, eledelt! Aki tud, hozzon be 1-2 erősebb szemeteszsákot is, hogy tudjunk mibe pakolni! Aki segíteni szeretne a gyűjtésben, csomagolásban, szervezésben, esetleg szülői segítséggel a szállításban, annak a munkáját elismerjük közösségi szolgálati tevékenységként. 5-6 diák jelentkezését várom erre a feladatra november 4-től, minél hamarabb.

Köszönettel:
Petrány Erika

Tetszik: 
Average: 5 (2 votes)

Avasi Gimnázium

Az iskola címe:

3524 Miskolc, Klapka György u. 2.

E-mail:

titkarsag@avasi.hu
avasi.gazd@gmail.com

OM azonosító: 029 264
Telephelykód: 001 (KLIK 048 007)

Telefon

   +36 (46) 562-289 porta
   +36 (46) 562-287 tanári
   +36 (46) 562-289 titkárság
   +36 (30) 460-1886, +36 (30) 462-9377
   +36 (46) 366-620 igazgató
   +36 (46) 562-286 gazdasági iroda
   +36 (46) 364-603 testnevelői és konyha

Fax: +36 (46) 562-290

QR-kód

Web

A honlappal kapcsolatos észrevétel, vélemény, javaslat, kérdés...kapcsolat

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer